Kedves Honfitársaim!
Úgy gondolom, hogy Novák Előd a világ sorsát és a magyar történelem egyik legfontosabb kérdését tette fel a nemzeti kormány vezetőjének. A Mi hazánk parlamenti képviselője a globális pénzhatalom háttérintézményeiben való magyar részvételről kérdezte a kormányfőt. Ezt a kérdésfeltevést Schiffer András is időszerűnek nevezte és egy TV-műsorban elmondta, hogy ideje lenne Orbán Viktornak elszámolnia azzal, hogy a különböző nemzetközi szervezetek tanácskozásaira a meghívottak mégis kinek az érdekeit képviselik.
Schiffer, a Bilderberg Csoportot, A Trilaterális Bizottságot és Nemzetközi Valutaalapot nevezte meg. Utalt arra, hogy ezeken a tanácskozásokon olyan személyek vettek részt Magyarország részéről, akik mind komoly állami tisztséget viseltek korábban, vagy viselnek ma is. Schiffer úgy látta, hogy Novák Előd, írásban beadott kérdése lehetőség a kormányfő számára, hogy a magyar nép elé tárja: kik és miért lobbiznak ezekben a szervezetekben? Ha pedig a kormányfő nem tudja a választ ezen kérdésekre, akkor ezt is egy válasznak lehet tekinteni.
Novák Előd azt állítja, hogy Magyarország a rendszerváltás óta részt vesz a globális hálózat háttérintézményeinek munkájában egy 4 fős kvótával. A kvóta első tagja volt a 90-es években Orbán Viktor, aki akkor még a Liberális Internacionálé alelnöke is volt, valamint a nagy befolyással rendelkező Kádár Béla, aki a 1990 és 1994 között a nemzetközi gazdasági kapcsolatok minisztere volt. A csoport mai tagjai vezetőként Surányi György, 1990-1991, majd 1995-2001 MNB elnök, továbbá Stumpf István, a Bibó Kollégium megalapítója és igazgatója, majd az első Orbán kormány miniszterelnökséget vezető minisztere, 2010-2019 között alkotmánybíró, Kovács Árpád, az Állami Számvevőszék, majd a Költségvetési Tanács korábbi elnöke, és Kovács Gábor, a Citibank egykori alelnöke. Járai Zsigmond is szerepelt korábban a meghívottak között, aki a Magyar Nemzeti Bank elnöke volt, 2001. március 1-jétől 2007-ig. Martonyi Jánost is meghívták 2008-ban, aki 1998 és 2002-ig valamint 2010 –től 2014-ig külügyminiszter volt. Bokros Lajos, a Horn-kormány második pénzügyminisztere is szerepelt a meghívottak között, ahogy 2014-ben Bajnai Gordon egykori miniszterelnök is.
A felsorolásból látható, hogy nagy befolyással rendelkező közéleti személyiségek szerepeltek a meghívottak között. Martonyi János, akit csak egyszer hívtak meg a Bilderberg összejövetelre, elmondotta, hogy zártkörű tanácskozáson vett részt és azt a magyar érdekképviselet szempontjából hasznosnak tartotta, egyben ajánlotta is más személyeknek, hogy ha hasonló nemzetközi ülésekre hívnák meg őket, akkor menjenek el és ott képviseljék a magyar érdekeket. Tudomásunk van arról, hogy az ilyen háttérhálózati rendezvényekre meghívottaknak titoktartási nyilatkozatot kell tenniük. Ez azonban csak annyit jelent, amit angolul gentleman agreement-nek neveznek.
Novák Előd a történelmet szólítja meg kérdése alátámasztásra. Írásában idézi Theodor Rooseveltnek egy választási gyűlésen elmondott szavait: „A látható kormányok mögött trónol egy láthatatlan kormány, amely nem tartozik hűséggel a népnek és nem ismer felelősséget. Az államférfi feladata ennek a láthatatlan kormánynak a megsemmisítése, a korrupt üzlet és korrupt politika közti szövetség széttörése.”
Novák Előd álláspontjának az alátámasztására mi további történelmi személyiségeket is megszólaltatunk. Dizraeli britt miniszterelnök az 1848-cas szabadkőműves európai forradalmakat követően mondotta: „ a világot egészen más személyek kormányozzák, mint ahogy azt a kulisszák mögé nem látók képzelik. Az a hatalmas forradalom, amely jelenleg készülőben van Németországban, jelentősebb reformokat fog jelenteni, mint az első.” Walter Rathenau kiemelkedő német politikus. Az ő idejében már a világ leggazdagabb bankár dinasztiájának, a Rothschild családnak volt az első számú pénzügyi tanácsadója, a B’bau B’rith (A szerződés fia) rend tagja és aki az első világháborúban a császári Németország hadi iparának legfőbb irányítója,később pedig a Weimari Németországban rövid ideig – meggyilkolásáig – külügyminiszter is volt. Rathenau ezt írta a bécsi Neue Presse 1909 december 25-i számában: „300 ember, akik közül mind ismeri a másikat, irányítja a kontinens sorsát és ők választják ki utódaikat is környezetükből. A Hochfinanz (a nagytőke) hivatott arra, hogy a császárok és királyok helyett kézbe vegye a kormányok gyeplőit.” Egy másik bécsi lapban, a Wiener Press-nek a 1921. december 24-i számában pedig kiegészíti korábbi állításait: „Csupán 300 ember, akik mind személyesen ismerik egymást, határozzák meg Európa sorsát. Utódaikat is maguk választják ki, kíséretükből. Ezek az emberek minden szükséges eszközzel rendelkeznek ahhoz, hogy véget vessenek annak az államformának, amelyet ők ésszerűtlennek tartank.”
Woodrow Wilson, aki nemcsak az Egyesült államok 28. elnöke, de tekintélyes történész is volt és egyben a Princeton egyetem elnöke is, egy hatalmas és jól szervezett hálózat létezéséről ír, amely ellenőrzése alatt tartja a gazdasági, társadalmi folyamatokat. 1916-ban, amikor még csak az I. világháború közepén tartunk, így foglalta össze Amerikáról a véleményét: „Ezt a nagy ipari nemzetet most már a pénzhitel rendszere ellenőrzi. A hitelek nyújtása központosítva lett. Ezáltal az ország növekedése és valamennyi tevékenységének ellenőrzése néhány ember kezébe ment át. A legrosszabb uralom alá kerültünk. Kormányzatunk egyike a civilizált világ leginkább ellenőrzött és dominált kormányzatának. Ez a kormány többé nem a választók szabad döntésének, hanem befolyásos csoportok véleményének és kényszerének megfelelően cselekszik.”
Wilson 1920-ban, amikor már tudta, hogy nem pályázza meg újabb négy évre az elnökséget, ezeket mondotta:
„Az Egyesült Államok kereskedelmének és iparának még a legnagyobbjai is félnek valamitől és valakitől. Tudják, hogy létezik egy hatalom, amely olyan szervezett kifinomult és mindenre figyelő, olyan összefonódott és átható, hogy jobban teszik, ha nem beszélnek róla hangosan, amikor elítélően nyilatkoznak.”
Arnold Toynbee, britt történelemfilozófus, a Londoni School of Economics professzora és aki 40 éven át, 1925-től 1965-ig a háttérhatalmi hálózat egyik legtekintélyesebb intézményének a Royal Institute of International Affairs-nek, a RIIA-nak az igazgatója volt, azon meggyőződésének adott hangot, hogy „a jövő pénzembere a világot átfogó irányítási rendszer kulcsszereplője lesz, függetlenül attól, hogy visel-e valamilyen hivatalos címet vagy sem. Az üzletemberek következő nemzedékének többsége az új világrend kialakításával és fenntartásával lesz elfoglalva, amely a népirtással szemben az egyetlen alternatívának tűnik.”
A Royal Institute of International Affairs meghívására Orbán Viktor 2013.október 9-én egy fontos előadást tartott a magyar nép, a magyar nemzet és a magyar állam helyzetéről. Orbán Viktor elmondotta, hogy kormánya tiszteletben tartja a hagyományos értékeket, és ezek alapján akarja, hogy Brüsszel elismerje a nemzetállam fontosságát. A Chatham House, ahol elhangzott az előadás, rendszeresen meghívja a vezető politikusokat előadások megtartására. A Chatam House, amely a Tavistock Institute-tal lényegében azonos, ezek pedig a RIIA-nak a szervezetei, ma is a világpolitikát irányító hálózat második legfontosabb centruma. Ennek a társadalmi szervezetnek becézett nagyhatalmú politikai szervezetnek 150 főállású munkatársa van, további 125 külsős kutatóval. Tekintélyt parancsoló és a választott és a felelősséggel tartozó kormányoktól független elemzéseket készít a biztonságos gazdaságilag virágzó és igazságos világrend építése és fenntartása érdekében.
Novák Előd, kérdésében említést tesz Carroll Quigley-ről, a Washington Georgtown Egyetem tanáráról, aki az Amerikai Történész Társaság elnöke és a legtekintélyesebb történelmi folyóirat, a The American Historical Review főszerkesztője volt. Clinton Elnöknek Quigley tanította a történelmet és 1996-ban másodszori megválasztását követően mondott beiktatási beszédében egyedül csak Quigley-ről mint tudós tanáráról emlékezett meg, kedves szavakkal.
Carroll Quigley azonban nemcsak tudós történész volt, hanem szoros kapcsolatban állt a teljes nyugati világot irányító nemzetközi pénzoligarchia szupergazdag pénzdinasztiáival. Quigley azt állította magáról, hogy beavatott ismerője a már akkor is globális pénzhatalom szervezeti struktúrájának, hálózati rendszere működésének. A Tragédia és Remény c. művét azt követően írta meg, hogy több évig kutathatott a legtekintélyesebb bankárdinasztiák magánarchívumaiban. Nos, a kutatási eredményeit összegző főművében a 2000 oldalas Tragedy and Hope 324. oldalán írja a következőket: „A pénzvagyon tulajdonosok nemzetközi hálózatának célja nem kevesebb, mint létrehozni a pénzügyi ellenőrzés olyan, magánkézben lévő világrendszerét, amely képes uralni valamennyi ország politikai rendszerét és a világgazdaság egészét. Ezt a rendszert a világ központi bankjai feudális módon kontrollálnák, összhangban azon titkos megállapodásokkal, amelyeket a rendszeresen tartott magántalálkozókon és konferenciákon fogadnak el. Carroll Quigley csak egy szűk elitnek szánta a Tragédia és Reményben közölt, zárt archívumokból szerzett titkos információkat. Ő hálózatnak nevezte el a pénzhatalmat gyakorlók csoportját. Ez a hálózat részben zártkörű, titkos, és nem titkos szervezetekből áll. A nemzetközi pénzoligarchiának megvannak a hálózaton belüli, hagymaszerű rétegződéssel felépülő, valóban titkos szervezetei. Ezeknek a tagjai töltik be a hálózat szerteágazó szervezetének a kulcspozícióit.
A pénzhatalom nemzetközi hálózatának központjában azonban mindig egy nagyon kicsi csoporté a teljes ellenőrzés, egy vitathatatlan hatalmú vezetővel. Van egy következő szint, amelynek a tagjai nem is tudják, hogy létezik egy fölöttük álló, még intimebb vezetői csoport. Ők tudatosan arról vannak tájékoztatva, hogy ők maguk alkotják a vezetők körét.
A nemzetközi pénzhatalom napjainkban működő és ma már világhatalomra jutott hálózata abból a titkos társaságból fejlődött ki, amelyet a britt világbirodalmat építő Cecil Rhodes, szupergazdag angol pénzember alapított a XIX. és a XX. század fordulóján. Rothschild pénztámogatással, Dél-Afrikai gyémánt- és aranybányák tulajdonosává lett Cecil Rhodes, akiről elnevezték a korábban létezett Észak- és Dél-Rodéziát (a mai Zambia és Zimbabwe). Évi egymillió fontot jövedelmező vagyonát Cecil Rhodes, Lord Nathaniel Rothschildra hagyományozta 1888-ban írt, harmadik végrendeletében, azzal, hogy hozzon létre egy titkos társaságot, amely befejezi életművét: a Britt Birodalom globálissá bővítését. A titkos társaság alapítására 1891 márciusában került sor. A titkos társaságot Lord Rothschild megbízásából Lord Alfred Millner vezette. Ennek a Londoni központtal működő Rhodes társaságnak hívták a legbelsőbb irányító testületét Roundtable-nek, azaz kerekasztalnak, a többi országban létrehozott szervezeteit pedig Roundtable-csoportoknak.
Carroll Quigley még posztumusz művében is, az „The Anglo-American Establishment” címűben a Rhodes tröszt, amelynek most a nemzetközi dollároligarchia az utódja, lelkesen támogatja. Ennek ellenére Carroll Quigley konfliktusba került a hálózattal. Kijelentette, hogy támogatja a hálózat stratégiai céljait, mert egész életében közel állt hozzá. Quigley azonban ellenezte azt, hogy a hálózat ne tekintse Angliát nem európai hatalomnak, és az Egyesült Államoknak tartozónak tekintse. A szakításhoz a hálózattal az vezetett, hogy a hálózat ismeretlen akart maradni, Quigley pedig meg volt róla győződve, hogy olyan fontos a történelmi szerepe, hogy ezt nem lehet elhallgatni az emberiség elől.
Quigley az, aki megírja, hogy a new yorki székhelyen működő Council of Foreign Releations (CFR) (Külkapcsolatok Tanácsa) a Rhodes Tröszthöz kapcsolódó és általa alapított titkos társaságnak a Royal Institute of International Affairs-nek, a Nemzetközi Ügyek Királyi Intézetének, RIIA-nak, (más néven Chatam House-nak, vagy Tavistock Institute-nak) az elágazása.
A RIIA felügyelete alatt, a New York-ban működő Külkapcsolatok Tanácsa kezdetben a Rothschild bankház amerikai vezérképviselőjének, G.P. Morgannak az irányítása alatt állt. Később a Rockefeller család ellenőrzése alá került.
A CFR belső körét a Skull And Bones Order, a Koponya és Csontok Rendje képezi. Ennek szupertitkos elitjét alkotja a Jason Society. A CFR egyébként kooptálja a tagjait és azok csak korlátozott időre tartozhatnak a szervezethez. Hogy milyen fontos szervezet a CFR, azt az is bizonyítja, hogy tagja, illetve támogatója volt Herbert Hoover, Franklin Delano Roosevelt, Dwight D. Eisenhower, John F. Kennedy, Lyndon B. Johnson, Richard M. Nixon, Gerald R. Ford, James E. Carter, George Bush, Bill Clinton, Ronald Reagan, akik valamennyien az Egyesült Államok elnökei voltak.
A Council on Foreign Relation azonban ma már csak az egyike a nemzetközi pénzoligarchia hálózatához tartozó intézményeknek. A RIIA és a CFR együtt irányítja a világrégiók közötti együttműködést összehangoló Trilateral Comissiont (Trilaterális Bizottságot), valamint a központi döntéseket továbbító, és azoknak a végrehajtásáról gondoskodó Bilderberg csoportot.
Carroll Quigley főművének azért adta azt a címet, hogy Tragédia és Remény, mert tragédiának tartotta, ha az emberiség nem fogadja el azt a programot, amit Mayer Amschel Rothschild 1773-ban terjesztett elő Frankfurtban. Itt 12 dúsgazdag és befolyásos embernek mutatta be 25 pontból álló stratégiai tervét. Ha valaki visszatekint az elmúlt 250 év történelmére és összehasonlítja ezen terv 25 pontjával, akkor képet kaphat a történelem értelméről.
Remény alatt azt értette Quigley, hogy az emberiség elfogadja ezt a világprogramot, és nem kell rákényszeríteni sok áldozattal járó erőszakkal.
A néhai James Warburg, a CFR egyik tekintélyes vezetője, aki annak a Paul Warburgnak volt a fia, aki döntő szerepet vállalt a Federal Reserve Systemnek egy 100%-osan magántulajdonban álló banknak a létrehozásában, amely aztán 1913 decemberében átvehette az Egyesült Államok központi bankjának a szerepét és az egész amerikai pénzrendszer irányítását. James Warburg mondotta 1950. február 17-én, az amerikai szenátus külügyi bizottsága előtt tartott meghallgatáson, hogy „Világkormányzatunk lesz, akár tetszik ez Önöknek, akár nem. Vagy kényszerrel, vagy konszenzussal.”
2021. július 16-én és 17-én kétnapos konferenciát rendeztek Budapesten a szabadkőművesség szerepéről a történelmi Magyarország, a Magyar Királyság összeomlásáról 1918 és 1920 közötti időben. Erre, a tudósok által tartott konferenciára az összes hazai sajtóorgánum meghívót kapott. Mindössze a Magyar Demokrata újságírója volt jelen – ő is magánemberként, aki így foglalta össze a hetilap internetes oldalán a véleményét: „Szabadkőművesek egykor és most” címmel: „Nem elég a világtörténelmet nagy eseményeiben követnünk, be kell hatnunk azon belső indokaiba. Ily módon azon nagy igazsághoz jutunk, hogy minden haladási- és reformeszme, amely az emberiséget foglalkoztatta és előbbre vitte, először titkos társulatok szűk körében dolgoztatott ki és készíttetett elő.”
Az idézett szöveg a Hajnal című szabadkőműves folyóirat 1879. novemberi számában jelent meg. Ezek a kulcsmondatok azt igazolják, hogy a forradalmi ideológiák sohasem maguktól születtek, mondta Szakács Árpád, aki a történelmi igazság kimondásának egyik élharcosa. E sorok írója tisztában van azzal, hogy a szabadkőművesség a reneszánszát éli napjainkban Magyarországon. Hogy kik tartoznak a páholyokba, arra Szakács Árpád válasza az, hogy Colombo hadnagy módszereivel lehet csak tájékozódni. Egyik ilyen módszer, hogy a tudott és nyilvánosan elérhető tényeket össze kell vetni azzal, amit az egyes szereplők mondanak. Egyszersmind az eseményeket az életszerűség mérlegére is fel kell tenni. A napjainkban ránk zúduló milliónyi információból ki kell szűrni a relevánsakat, az igazakat, és a tetten érhető szereplők nevét a világhálós keresőkbe beütve már meglepően könnyen feltárható a kapcsolatrendszerük és a hálózatuk. Mert a lényeg ez: A globális hálózatrendszer társadalmi hatásokat akar kiváltani. Szakács Árpád utal arra, hogy a nyomtatott és elektronikus tömegtájékoztatás és társadalmi információáramlás képviselőinek a távolmaradása a szabadkőműves konferenciáról, nem az érdektelenség számlájára írható.
A legutolsó Bilderberg tanácskozásra 2022. június 2-án került sor. A 68. alkalommal Washingtonban megtartott találkozón is, mint már említettük, a résztvevők felhasználhatják a találkozón megszerzett információkat, azzal a kikötéssel, hogy nem szabad elmondaniuk, hogy azt milyen nevű, -nemzetiségű, vagy -pozíciójú személytől szerezték. A találkozó témái foglalkoznak a geopolitikai újrarendeződésekkel, a NATO-t érő kihívásokkal, a globális kelet felemelkedésével, Kínával az élén, indiai és csendes-óceáni térség újrarendezésével és természetesen Oroszország és Ukrajna konfliktusával.
Szólni kell arról, hogy kik a világ urai ma
Az egyesült Nyugat, amelyhez hozzá tartozik az Egyesült Államok, Kanada, Egyesült Királyság, Ausztrália, Új-Zéland, Japán és a Kis Tigrisek: Dél Korea, Hongkong, Tajvan, Szingapúr. Amióta az ukrán-orosz konfliktus átment élesbe, azóta Európa is a tágan értelmezett kollektív nyugat része lett, NATO tagsága révén, amelyben az Egyesült Államok dominál. Az Egyesült Államok felett az 1% gyakorolja a gazdasági és pénzügyi hatalmat, amely pontosan a Federal Reserve segítségével tudta adósok országává alakítani Amerikát, és járadék fizetővé degradálni lakóit. A kollektív nyugat hegemón hatalma, az Egyesült Államok tehát a szuper-gazdagoknak, az egy százalék egy százalékának az uralma alá került. Ez a mintegy 300 bankárdinasztiából álló csoport a Cecil Rhodes által elindított hálózatnak a csúcsán foglal helyet. Ennek a hálózatnak több, képzett emberekből álló szellemi műhelye, agytrösztje van. Ez az agytröszt az elmúlt 50 évben fokozatosan szerezte meg az egy százalék segítségével a hatalom csúcsait. Ezek azonban nem érnek véget a Fehérháznál, a State Departmentnél, a Pentagonnál, a CIA-nél, az FBI-nál, vagy a többi államhatalmi intézménynél, hanem azt a bizonyos államok feletti hatalmat tartják a kezükben, amely lehetővé tette, hogy a dollárrendszer és a világ legnagyobb hadserege segítségével a kollektív nyugat a világhatalmat gyakorolja. Ennek a hatalomnak azonban olyan riválisa jelentkezett a világ színterén, amely gazdasági erőben már nemcsak utolérte, de le is hagyta a Nyugat hegemón államát. A szakadatlanul növekvő Kína is kapitalista ország, de a kínai kapitalizmus, termelő- és ipari kapitalizmus. A közhatalom kezében van az iskola- egészség, nyugdíj ügy, a közlekedési infrastruktúra, de a közhatalom még azt is meg tudja akadályozni, hogy létre jöhessen egy olyan lakásspekulációs ingatlanpiac, amely megakadályozná, hogy a lakosság többsége elérhető áron lakáshoz jusson. Ez a rendszer vonzó, mert a win-win módszerrel nyeri meg Ázsia, Afrika és Latin-Amerika államait és népeit.
A Belt and Road Initiative, vagy a One Belt One Road stratégiája feltartóztathatatlanul tör előre és hivatalos washingtoni állásponttá vált Kína feltartóztatása minden eszközzel. Ebbe beletartozik a katonai feltartóztatás is. Az ukrán-orosz háború előkészítésére és kirobbantására ezért volt a Nyugatnak és hegemón államának, és az őt irányító államok feletti hatalomnak szüksége. Oroszország rendelkezik mintegy 6000 nukleáris bombával és az ehhez kapcsolódó hiperszonikus szállítóeszközökkel, de azzal, ha létrehozzák az európai Afganisztánt, Oroszország meggyengíthető. A jelenlegi katonai konfliktus nem a Krím-félsziget, szavazással történő visszaszerzésével kezdődött. A kezdet egy amerikai segítséggel végrehajtott államcsíny amely Viktoria Nulland, akkori külügyminiszter-helyettes szerint öt milliárd dollárba került, és amely államcsíny Kijevben megdöntötte a demokratikusan megválasztott kormányt.
Az összefüggések megértéshez célszerű még ennél is korábbra, 1989-hez visszamenni, amikor az Egyesült Államok elnöke, George Herbert Walker Bush (az idősebb Bush) többször hivatalosan megígérte, hogy ha a Szovjet Unió hozzájárul ahhoz, hogy az NDK úgy csatlakozhasson az NSZK-hoz, hogy az egyesült Németország a NATO tagja maradhat, akkor a NATO „egy inch-et sem” megy keletre.
Ma már tudjuk, hogy a NATO gyorsan integrálta a Varsói Szerződés korábbi országait, mára elérve azt is, hogy az eddig semleges Svédország és Finnország is kérje a felvételét. A következő lépés lesz valószínűleg Ukrajna felvétele az Európai Unióba és a NATO-ba. Sőt, a jelenlegi Ukrán elnök, Zelenszkij azt is hangoztatta nemzetközi fórumokon, hogy Ukrajna igényt tart arra, hogy újból atomfegyvert gyárthasson. A Szovjet Unió fennállása idején Ukrajna volt annak egyik nukleáris fegyvereket is előállító tagországa.
A következők miatt vissza kell térnünk az 1989-et megelőző történésekhez is. Legalább néhány mondat erejéig utalni kell arra, hogy az ukrajnai szeparatizmus az első világháború következménye volt és már Szimon Petljura vezetésével, egy erős nacionalista mozgalom jött létre tervbe vett ukrán állam területén. Ezt a nacionalizmust tovább erősítette Dmitro Doncov és legkedvesebb tanítványa, a most Ukrajna szerte szobrokkal rendelkező Sztyepán Bandera. Az ő utódjukat, Dmitro Jaros-t, aki jelenleg az ukrán önkéntes hadsereg, az ukrán milíciák főparancsnoka, már amerikai és angol tisztek képezték ki és segítették pozíciójához. Dmitro Jarosra ugyanis szükségük volt, mert ezek az ukrán nácik, magukat integrációs nacionalistáknak tekintik és megtervezetten oroszgyűlöletre voltak nevelve.
Ez volt a nemzetközi háttérhatalom célja, mert egy oroszgyűlölő Ukrajnát könnyebb felvenni a NATO-ba, és Oroszországgal szemben ellensúlyként használni.
Többször említettük, hogy az „egy százaléknak az egy százalékát” kitevő szupergazdag pénzemberek és az ő agytrösztjük gyakorolja a kollektív Nyugaton a világhegemóniát, ezért néhány szóval azt is meg kell mondani, hogy kikből áll, ez a világot irányító agytröszt.
Ez az első csoport az agytröszt létrehozója, mint már utaltunk rá, az elmúlt 50 év alatt egyrészt a neokonzervatív értelmiségiekből, a neokonokból áll, akiknek a tekintélyes vezetői korábban trockisták voltak.
A második csoport, amely hozzájuk csatlakozott, az úgynevezett „strausszisták”, akik Leo Strauss, 1937-ben Amerikába kivándorolt, német származású zsidó egyetemi tanárnak a tanítványai voltak Chicagóban. Leo Strauss, mintegy 100 főnyi tanítványát külön készítette fel, alapos képzésben részesítve őket arra, hogy részt vegyenek a politikai életben. Leo Strauss, Nicolo Machiavelli nézetrendszerét követte saját filozófiájában. Ennek az a lényege, hogy minden megengedett, beleértve a hazugságot, a csalást, de még a gyilkolásig menő erőszakot is, a hatalom megtartása érdekében. Mert amikor valaki, bármilyen aljas módszerrel is hatalmon marad, az végülis tisztázni tudja magát és az emberek tisztelni fogják.
Ezek a strausszisták, együtt a neokonzervatívokkal, szövetségre léptek az ún. revizionista cionistákkal. Ezzel, a harmadik társulással jött létre az a hatalmi csoport, amely a nemzetközi dollároligarchia megbízásából a világhegemóniát gyakorló államok feletti hatalom, döntéseket előkészítő és végrehajtó testületét alkotja. A cionisták, akik a diaszpórában is élő zsidó nép mintegy 80%-át alkotják, nemzetállamot akartak és akarnak. Olyan államot, amilyenné vált Izrael. A revizionista cionisták, akik ugyancsak Izraelben és a diaszpórában élnek, a zsidó nép mintegy 20%-át teszik ki. Ők nem elégszenek meg azzal a nemzetállammal, amit a Balfour-nyilatkozat ígért meg nekik 1917-ben. A revizionista elnevezést onnan kapták, hogy revideálni akarták a Balfour nyilatkozatot és a Bibliában is jelzett, az Eufrátesztől a Nílusig terjedő Nagy Izraelben, Eretz Izraelben gondolkodtak.
A nagytekintélyű zsidó vezető, Vladimir Jabotinszky volt az aki már a két világháború közötti időszakban revideálni akarta a Balfour nyilatkozatot. Stratégiai terveit azonban a világzsidóság legfontosabb szervezetei elutasították, kétszer is. Jabotinszkynak számos követője volt, mint például Menachem Begin és Jitzhak Samir, az Irgun és a Stern terrorista csoportoknak a vezetői, akik később Izrael miniszterelnökei lettek, de revizionista cionista volt Ariel Sharon is. Fontos azt is tudni, hogy a jelenleg ötödször Izrael miniszterelnökének választott Benjamin Netanyahu édesapja, Benzion Netanyahu, Jabotinszky személyi titkára volt.
A neokonzervatívok szövetségre léptek a revizionista cionistákkal. Felvállalták azt, hogy kidolgozzák azt a stratégiát, amelynek a segítségével végre lehet hajtani a gyakorlatban az Oded Yinon tervet.
A nagytekintélyű biztonsági szakértő, Oded Yinon 1982-ben hosszan leírta azt a tervet, hogy Izraelnek a biztonságát, és azt, hogy regionális nagyhatalom legyen, nem biztosítja egyedül az a tény, hogy immáron rendelkezik atomfegyverrel. Oded Yinon szerint, azért, hogy Izrael regionális nagyhatalmi státuszát megtarthassa, a térség valamennyi államát kívülről, vagy belülről, de kisebb részekre kell bontani. Ez a terv nyilván nem volt megvalósítható az Egyesült Államok haderejének a további kibővítésével, valamint az egyébként békeszerető amerikaiak meggyőzésével, hogy szükség van újabb áldozatok vállalására, egy tőlük távoli térségben folyó háború érdekében. Ez a terv, ami elkészült 1996-ban, a „Clean Break: A New Strategy for Securing the Realm” címet viseli. A Clean Break az egyik legtekintélyesebb neokon politikus, Richard Perle irányításával készült, többek között Benjamin Netanjahu számára, aki ez idő tájt már vezető politikus volt Izraelben. 2000-ben készült el REBUILDING AMERICA’S DEFENSES Strategy, Forces and Resources For a New Century – címet viselő dokumentum, vagyis az a terv, hogyan kell Amerikát felfegyverezni, annak érdekében, hogy a megtervezett háborúkat a közel keleten (Irakban, Szíriában, Szomáliában, Líbiában és Afganisztánban) sikerüljön beindítani és megvalósítani az Oded Yinon tervet.
Akik ezt a két történelmi jelentőségű dokumentumot elkészítették, azok a neokonzervatívok és a hozzájuk csatlakozott strausszisták voltak, akik egy neokonzervatív szellemi műhelyben, a Project for the New American Century (PNAC)-ben (Projekt egy Új Amerikai Évszázad számara nevű szervezetben) tömörültek, amely szervezetnek Washingtonban volt a központja. Ezt a nonprofit, valójában nagy politikai befolyással rendelkező szervezetet William Kristol és Robert Kagan alapította 1997-ben.
A PNAC nyíltan hirdetett célja az volt, hogy elősegítse Amerika globális vezető szerepét. Tagjai arról voltak meggyőződve, hogy Amerikának az egész világra kiterjedő globális vezető szerepe jó Amerika, de jó az egész világ számára. A PNAC politikai egyesület 2006-ban átalakult egy új szellemi műhellyé, amely magát Foreign Policy Initiative-nek (Külpolitikai Kezdeményezésnek) nevezte, de alapítói ugyanazok voltak. Ez a szervezet 2017-ben megszüntette tevékenységét, de erre az időszakra már a revizionista cionistákkal egyesült neokonzervatívok, a „neokonok”, valamint a strausszisták, akikkel összeolvadtak, már Amerikai mindkét pártjában, a Demokratában és a Republikánusban is elfoglalták a vezető pozíciókat. Ugyanez mondható a Fehér Házra, a State Departmentre, a Pentagonra, a CIA-ra, FBI-ra és más fontos állami intézményekre.
A Rebuilding for American’s Defences már tartalmazza, hogy a háborúkat ellenző amerikai társadalom meggyőzésére szükség van egy új Pearl Harbour-ra. Az amerikai közvélemény megváltoztatása nélkül ugyanis nehéz elfogadtatni a hadsereg további növelésének és a tervezett háborúk folytatásának a költségeit. Pearl Harbour egy, az Egyesült Államok által kiprovokált japán támadás volt. Ugyanis az Egyesült Államok már hosszú időn át tartó teljes blokád alá vette a Szigetországot és ebből a blokádból szeretett volna Japán kitörni.
Franklin Delano Roosevelt elnöknek és kormányának azért volt szüksége Japán, Hawaii szigetek elleni katonai támadására, mert ez lehetővé tette a Németország elleni hadba lépést az Egyesült Államok számára Európában. Berlin és Tokio közötti szerződés rögzítette, hogy bármelyik felet is éri támadás, az automatikusan a másik fél hadba lépését jelenti. A PNAC által javasolt Pearl Harbour volt az ugyanezen hatalmi szövetség által előkészített és megvalósított akció, amelynek során a new yorki Világkereskedelmi Központ két, száz emelet feletti toronyháza lisztnél is finomabb porrá lett lerombolva, állítólag a felhőkarcolókba ütközött repülőgépek által. A harmadik, egy 47 emeletes felhőkarcoló, repülőgép-ütközés nélkül „szolidaritából” szintén összeomlott, méghozzá a legmodernebb épületrobbantásos technikával. A hivatalban levő George Walker Bush (a kis Bush), aki ekkor az Egyesült Államok elnöke volt, 2001. szeptember 11-én ezt írta a naplójába: „A XXI. század Pearl Harbour-a megtörtént.”
(Folyt köv!)
Drábik János
2023.01.27.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése