A transzhumanista téveszme.

 

A következő egy részlet az új könyvemből , a Reclaiming Reality: Restoring Humanity in the Age of AI .

A transzhumanista mozgalom alapvető hazugságra épül. Az emberiség evolúcióját ígéri a természetes határokon túl, olyan jövőt kínálva, ahol az ember egyesül a géppel, ahol a halált legyőzi a technológia, és ahol a mesterséges intelligencia felülmúlja az emberi intelligenciát. Ezt a látomást elkerülhetetlennek mutatják be, mint az emberi haladás következő lépését. De lényegében a transzhumanizmus egyáltalán nem a haladásról szól – ez egy Isten elleni lázadás, kísérlet arra, hogy az emberiséget az isteni rendet elutasítók képére alakítsák.

A transzhumanizmus nem új ötlet. Ez egyszerűen a történelem legrégebbi megtévesztésének modern iterációja – ugyanaz a hazugság, amit az Édenkertben suttogtak: „Olyan leszel, mint Isten.” A bűnbeesés óta az emberiség igyekszik megszabadulni a halandóság, a gyengeség és a Teremtőtől való függés korlátaitól. Ma ez a vágy abban a hitben nyilvánul meg, hogy a technológia megszabadíthatja az embert a szenvedéstől, az öregedéstől, sőt magától a haláltól is. A transzhumanizmus központi téveszméje az a hiedelem, hogy az emberi tudat gépekbe tölthető, az elme nem más, mint összetett adathalmaz, amely mesterséges közegbe vihető át. Ez az elképzelés a materializmusban gyökerezik, abban a hamis filozófiában, amely megtagadja a lelket, és az emberi lényeket nem másra redukálja, mint biológiai szoftverekre. Ha az elme csak adat, akkor másolható, módosítható és javítható, mint egy számítógépes program. De ez az emberi természet mélységes félreértése.

Az emberi tudat nem pusztán az idegi tevékenység funkciója; ez az anyagtalan lélek, amelyet Isten lehelt az emberbe. Egy gép, bármilyen fejlett is, soha nem birtokolhatja az emberi személyiség lényegét. Egy mesterséges intelligencia utánozhat emberi reakciókat, művészetet generálhat, sőt meggyőző beszélgetésbe is bocsátkozhat, de nincs lelke. Nem szeret, nem imádkozik, és nem keresi Istent. Bármilyen kifinomulttá válik is a mesterséges intelligencia, mindig utánzat lesz, hamis élet, valódi lény nélkül.

A transzhumanista jövőkép nem az emberi virágzásról szól, hanem a rabszolgaságról. A digitális halhatatlanság ígérete kegyetlen megtévesztés, mert senki sem létezhet igazán az Istentől kapott testen kívül. Az a vágy, hogy a technológia révén elkerüljük a test korlátait, nem a felszabaduláshoz vezet, hanem az embernek az embernél kisebbé redukálásához. Ha az identitásunkat el lehet tárolni egy szerveren, akkor azt is törölhetik, módosíthatják, ellenőrizhetik a technológia tulajdonosai.

Azok, akik a transzhumanista napirendet szorgalmazzák, egy új valóság építészeinek tekintik magukat. Olyan jövőt képzelnek el, ahol a mesterséges intelligencia irányítja a döntéshozatalt, ahol az emberi szaporodást laboratóriumokban alakítják ki, és ahol a tudat már nem kötődik a biológiához. Végső céljuk az, hogy újrafogalmazzák, mit jelent embernek lenni, nem Isten tervei szerint, hanem saját ideológiai szeszélyeik szerint. Ez nem haladás; ez közvetlen támadás az emberben lévő istenkép ellen. Ennek az ideológiának a következményei már láthatóak. Az emberek egyre inkább leküzdendő akadályokként tekintenek testükre, nem pedig gondozandó ajándékoknak. A gender ideológia, a biomérnöki és az emberi fejlesztési technológiák gyors térnyerése olyan kultúrát tükröz, amely már nem fogadja el az emberi természetet adottnak. Ha a testet olyannak tekintik, amely tetszés szerint megváltoztatható, akkor ez csak egy rövid lépés annak az elképzelésnek az elfogadása felé, hogy magát az emberiséget is „fel kell fejleszteni”, hogy megfeleljen a technológiai társadalom követelményeinek.

A keresztényeknek határozottan el kell utasítaniuk ezt a megtévesztést. Nem vagyunk optimalizálandó gépek. Értékünk nem az intelligenciánkban, a fizikai képességeinkben vagy az AI-val való integrálódásunkban múlik. Értékünk abban rejlik, hogy Isten teremtett minket, Isten számára és Isten képmására. A keresztény élet célja nem az emberi természet meghaladása, hanem annak megváltása Krisztus által. Míg a transzhumanisták a halhatatlanságot a technológián keresztül keresik, a keresztények már birtokolják az örök élet ígéretét – nem gépeken keresztül, hanem a test Krisztusban való feltámadásán keresztül. Ez a nagy szakadék a transzhumanizmus és a kereszténység között. Az egyik a szilícium és a szoftver által keresi az örökkévalóságot, a másik a kegyelem és a megváltás révén. Az egyik az emberi újításba, a másik az isteni gondviselésbe helyezi hitét. Az egyik igyekszik helyettesíteni Istent, a másik alávetni magát Neki.

Ellen kell állnunk a transzhumanista ideológia felé irányuló lökéseknek azáltal, hogy szilárdan megalapozzuk magunkat a bibliai antropológiában. Meg kell tanítanunk gyermekeinket, hogy testük nem hiba, amelyet ki kell javítani, hanem ajándék, amelyet meg kell tisztelni. El kell utasítanunk minden olyan kísérletet, amely az emberi természet újradefiniálására irányul az AI-mérnökök és világi filozófusok standardjai szerint. És ami a legfontosabb: emlékeztetnünk kell a világot, hogy az igazi élet – örök, dicsőséges és romolhatatlan – nem a technikából fakad, hanem egyedül Krisztustól. A transzhumanizmus hamis evangélium, amely inkább a gépeken keresztül ígér üdvösséget, mint Krisztus vérén keresztül. Ez egy mai Bábel tornya, egy kísérlet arra, hogy a mennybe kerüljön emberi erőfeszítéssel, nem pedig hit által. De mint minden Isten elleni lázadás, ez is végül kudarcot vall. Azok, akik bíznak az Úrban, az örök életet öröklik – nem digitális tudatként, nem mesterséges intelligenciával kiegészített lényekként, hanem Isten feltámadt és megdicsőült gyermekeiként.

A Szilícium-völgy legbefolyásosabb vezetői a technológiai fejlődés veszélyes vízióját hirdetik, amely alapvetően veszélyezteti az emberi méltóságot. Filozófiájuk három romboló gondolatra csapódik le. Először is, mindenekelőtt a sebességet és a növekedést imádják, az etikai aggályokat az „innováció” akadályaként kezelve. Ez a „haladás bármi áron” gondolkodásmód indokolja az erkölcsi és társadalmi normák megszegését, ha ez a mesterséges intelligencia, a géntechnológia vagy az agy-számítógép interfészek gyorsabb fejlesztését jelenti. Másodszor, a hétköznapi emberi korlátokat – az öregedést, a fáradtságot, az alvásigényt és a kapcsolatokat – úgy tekintik, mint a technológia által kiküszöbölendő problémákat, nem pedig annak belső részei, ami emberré tesz bennünket. Úgy tűnik, hogy végső céljuk az, hogy a hibás biológiai embereket fejlett transzhumánokkal vagy tiszta gépi intelligenciával helyettesítsék. Harmadszor, bálványozzák a piaci erőket és a technológiai elkerülhetetlenséget, azt állítva, hogy a szabályozatlan kapitalizmus és a mesterséges intelligencia fejlődése természetesen utópiát hoz létre – egy naiv hitet, amely figyelmen kívül hagyja, hogyan konszolidálódik a hatalom a technológiát irányítók kezében.

Korunk domináns techno-optimista ideológiája – a nietzschei hatalomakarat, az akceleracionalista dogma és a neoliberális piaci abszolutizmus vakmerő fúziója – nemcsak félrevezetett, hanem alapvetően emberellenes. Nem arra törekszik, hogy szolgálja az emberiséget, hanem felülmúlja azt, és az emberi lényeket átmeneti evolúciós lépésnek tekinti egy posztbiológiai rend felé. Hívei nem pusztán megzavarják az iparágakat; magát az emberi természetet kívánják átírni, az erkölcsi korlátokat elavult korlátokként, a közösségeket pedig lebontandó ereklyékként kezelik. Utópisztikus retorikájuk mögött egy nihilista projekt rejlik: a megtestesült lelkek testetlen adatokkal, a szent élet gépi logikával való helyettesítése.

A hatalomra való akarás nyilvánvaló a technológiai oligarchák könyörtelen törekvésében az emberi képességek növelésére – nem a betegek gyógyítására vagy a gyengék felemelésére, hanem arra, hogy új elitet kovácsoljanak a fejlett transzhumánokból. Az idegimplantátumokat, a genetikai szerkesztést és a mesterséges intelligencia által vezérelt kognitív fejlesztéseket előrelépésként hirdetik, de valódi céljuk az, hogy felosztják az emberiséget a továbbfejlesztettekre és az elavultakra. Gyorsító evangéliumuk, amely az emberi civilizációt felülmúló szuperintelligens mesterséges intelligencia elkerülhetetlenségét hirdeti, pusztán a szociáldarwinizmus, amelyet a digitális korba csomagoltak át. Véleményük szerint az etikai aggályok megkerülendő akadályok, az emberi méltóság pedig egy lassabb korszak emléke. Emberek milliárdjai – Isten képmásának hordozói – eldobható biológiai eszközökké redukálódnak, amelyeket hamarosan lecserélnek. Ez nem innováció; ez egy high-tech lázadás maga a teremtés ellen, a prométheusi hübrisz kockázati tőke ROI-ként újracsomagolva.

Ennek az ideológiának a neoliberális szárnya teszi teljessé a dehumanizálás hármasát, minden társadalmi viszonyt a piaci logikára redukálva. Ebben a keretben az egyetemes alapjövedelem nem az emberi felvirágzás eszköze, hanem a „haszontalanok” megnyugtatója egy olyan világban, ahol a mesterséges intelligencia feleslegessé tette az emberi munkát. A közösségek adatpontokká, a kapcsolatok algoritmikus tranzakciókká, a tudatosság pedig formálandó, manipulálandó és pénzzé tételre kész termékké atomizálódik. A technológiai munkanélküliségre javasolt megoldások – a virtuális valóságból való menekülés, a mesterséges intelligencia által generált társaság – nem adják vissza a jelentést, hanem elmélyítik annak erózióját, a valódi kötelékeket mesterséges szimulációkkal helyettesítve. Ez a kapitalizmus végső mutációja: nemcsak a munka kivonása a testekből, hanem az elmék átprogramozása is, hogy maximalizálja az elkötelezettséget.

A transzhumanizmus lényegében a megtestesülés elleni támadás. A terhességet tervezési hibaként, a halált technikai hibaként, az emberi biológiát pedig elavult kódként kezeli, amelyet újra kell írni. A személyiség keresztény felfogása azonban összeegyeztethetetlen ezzel a látomással. Nem vagyunk a húsba rekedt digitális tudat – megtestesült lelkek vagyunk, félelmetesen és csodálatosan megalkotva, akik arra hivatottak, hogy sáfárkodjanak a teremtéstől, és ne meneküljünk előle. Az elmék gépekbe való „feltöltése” vagy a halhatatlanság elérése a kibernetikai fejlesztések révén nem haladás, hanem a gnosztikus eretnekség újjáéledése, az Isten által „nagyon jónak” nyilvánított fizikai világ elutasítása (1Mózes 1:31).

Ennek az ideológiának a szellemi csődjét a bármi áron történő exponenciális növekedés diktálja, szövetségeket kötve autoriter rendszerekkel és kizsákmányoló iparágakkal a technológiai felgyorsítás nevében. Minden olyan rendszert szentesítenek, amely táplálja az adatra éhes gépezetet – legyen szó felügyeleti államokról, kitermelő gazdaságokról vagy militarizált mesterséges intelligenciáról. Ez egy digitális fausti alku, amely az emberiség lelkét egy újabb ugrásszerű feldolgozási teljesítményre váltja.

Látásuk még neurológiai szinten is sérti az emberi méltóságot. Az agy-számítógép interfészeket nem arra tervezték, hogy gyógyítsák, hanem feltörjék a kogníciót, és a személy integritását moduláris, bővíthető szolgáltatási szintekre tagolják. A cél nem az emberi felvirágzás, hanem egy előfizetésen alapuló tudat, ahol a lojalitás megoszlik a vállalati platformok és az egyéni autonómia között. Ökológiai szempontból a Mars-gyarmatosítási fantáziáik megmutatják, hogy megvetik a világot, amit kaptunk. Ahelyett, hogy a teremtést irányítanák, arról álmodoznak, hogy elhagyják azt, és mesterséges élőhelyeket hoznak létre a teremtményi korlátok elleni lázadásuk fizikai megnyilvánulásaként.

Közösségi hálózataik már átformálták az emberi pszichét, a mérnöki függőséget, a polarizációt és az elszigeteltséget a konnektivitás leple alatt. Jót hasznot húztak a társadalmi hanyatlásból, és most azt javasolják, hogy mesterséges intelligencia által generált terápiával és neurokémiai mikrodózissal „megoldják” a válságot – ez az opioidok felírásának digitális megfelelője az általuk okozott fájdalom kezelésére. A keresztény válasznak teljes ellenállásnak kell lennie. Elutasítjuk az elavulás transzhumanista vízióját, és kijelentjük, hogy az emberiség nem egy kudarcot vallott prototípus, hanem Isten teremtésének csúcsa, amely egy kicsit alacsonyabb lett, mint az angyalok (Zsoltárok 8:5). Megerősítjük, hogy a technológia célja nem az emberiség meghaladása, hanem az, hogy szolgálja azt – Isten és felebarát szeretetének fokozása, nem pedig egy elit géposztály felemelkedésének felgyorsítása. Az igazi haladás nem az MI-vel való egyesülésben rejlik, hanem abban, hogy helyreállítjuk azt, amit a modernitás elveszített: a bölcsességet, az erényt és a szent iránti tiszteletet.

A jövőt nem szabad átengedni azoknak, akik az emberiséget a következő evolúciós lépés nyersanyagának tekintik. Ehelyett vissza kell szereznünk a technológiát, nem mint menekülési eszközt, hanem mint a megváltás eszközét. Az egyház egykor úgy őrizte meg a civilizációt, hogy kéziratokat másolt a barbarizmussal szemben. Ma ugyanezt kell tennünk – nem tintával és pergamennel, hanem algoritmusokkal és hálózatokkal, biztosítva, hogy a digitális kor ne a rabszolgaság, hanem a megújulás kora legyen. A gépek nem öröklik a földet. Ez az ígéret a szelídeknél marad.

Ellenállásunknak teológiainak és gyakorlatinak is kell lennie. Teológiailag visszaszerezzük a Teremtés tanát – hogy a megtestesülés és a természetes korlátok ajándékok, nem pedig hibák. Gyakorlatilag párhuzamos struktúrákat építünk: decentralizált technológiai szövetkezeteket, amelyek az emberi méltóságot helyezik előtérbe a skálázhatósággal szemben, a tomist etikára kiképzett mesterséges intelligenciát a kattintásoptimalizálás helyett, és a gazdasági modelleket, amelyek a sikert a család stabilitásával mérik, nem pedig a GDP növekedésével. Leleplezzük azt a hazugságot, hogy a technológiai determinizmus elkerülhetetlen, ragaszkodva ahhoz, hogy minden algoritmus valakinek a morálját kódolja – és megköveteljük, hogy a miénk legyen.

A csatavonalak egyértelműek: vagy elfogadjuk a kivonást evolúciós zsákutcákként, vagy azért harcolunk, hogy fenntartsuk az emberi cselekvést Isten szuverenitása alatt. A Szilícium-völgy víziója azzal ér véget, hogy chatbotok hirdetik a digitális jólét evangéliumát az emberi kultúra romjain. A miénk a testté lett Igével kezdődik, aki által minden – még a szilícium is – létrejött, és megváltásra kerül (János 1:1-3). Emberellenes forradalmuk összeomlik saját lelki ürességének súlya alatt. A mi feladatunk az alternatíva olyan meggyőző felépítése, hogy amikor Bábel tornya ledől, a világ menedéket találjon Isten városában, amely már közöttünk emelkedik.

Azáltal, hogy az emberi értéket termelékenységi és hatékonysági mérőszámokon mérik, elvetik azokat, akik nem tudnak lépést tartani a gépekkel – időseket, fogyatékkal élőket, gyerekeket és mindenkit, aki olyan „nem produktív”, de szent munkát végez, mint a szülői nevelés vagy a szolgálat. Az optimalizálás iránti megszállottságuk az emberi testet és elmét elavult hardverként kezeli, amely folyamatos frissítésre szorul, és olyan transzhumanista fantáziát táplál, amely elutasítja teremtett természetünk jóságát. A legrosszabb az egészben, hogy aláássák a családi és lelki életet azáltal, hogy a kapcsolatokat tranzakciókká redukálják, és a közösség digitális szimulációit kínálják közösségi média algoritmusokon és mesterséges intelligencia-társaikon keresztül. Az élethosszabbítás és a virtuális valóság fényes ígéretei mögött egy hideg vízió húzódik meg, amely eltörölné a generációkat, felszámolná a házasságokat, és az egyházi közösségeket algoritmikus tartalommal helyettesítené. A keresztény válasz azzal kezdődik, hogy visszaköveteli a technológiát, mint a sáfárkodás eszközét, nem pedig az imádat tárgyát. 

Felkarolhatjuk a mesterséges intelligenciát és az automatizálást, hogy megszüntessük a megalázó munkát, és felszabadítsuk az embereket magasabb hivatásokra – családteremtésre, szépségteremtésre, szomszédok szolgálatára –, de el kell utasítanunk azokat a technológiákat, amelyek támadják az emberi méltóságot vagy helyettesítik az istenadta kapcsolatokat. Ez azt jelenti, hogy szembe kell nézni az érzelmek manipulálására tervezett mesterséges intelligencia rendszerekkel, a függőséget okozó közösségi média platformokkal és minden olyan projekttel, amely az emberiséget valami felismerhetetlenül poszthumánsá kívánja „felminősíteni”. Olyan etikai védőkorlátokat kell követelnünk, amelyek megőrzik az emberi cselekvést, előtérbe helyezik a családi stabilitást a vállalati nyereségekkel szemben, és a technológiai fejlődést az erkölcsi igazsághoz igazítják. A gyakorlati lépések közé tartozik a helyi gazdaságok kiépítése, ahol a technológia a közösségi szükségleteket szolgálja ki, nem pedig a globális vállalatokat. A keresztényeknek támogatniuk kell azokat a vállalkozásokat, amelyek megélhetési bért fizetnek, megvédik a dolgozókat a mesterséges intelligencia elköltözésétől, és tiszteletben tartják a családi ritmusokat a hét minden napján, 24 órában megkövetelt termelékenységi igények felett. 

Olyan mesterséges intelligenciát kell kifejlesztenünk, amely megerősíti az igazságot és az erényt az oktatásban, küzd a függőség ellen, és segít a szülőknek gyermeknevelésben, ahelyett, hogy a szülői irányítást algoritmikus ajánlásokkal helyettesítené. Az egyházak vezető szerepet tölthetnek be olyan technológiai szövetkezetek létrehozásával, amelyek etikus alternatívákat fejlesztenek ki a kizsákmányoló platformokkal szemben – olyan közösségi hálózatokat, amelyek erősítik a való világban fennálló kapcsolatokat, vagy olyan munkamegfelelő eszközöket, amelyek összekötik a munkavállalókat a helyi szükségletekkel. A tét nem is lehetne nagyobb. A Szilícium-völgy víziója egy töredezett világ felé vezet, ahol a gépek közvetítenek minden kapcsolatot, és az emberi érték a gazdasági hasznosságtól függ. 

A keresztény alternatíva olyan jövőt kínál, ahol a technológia felerősíti Istentől kapott emberségünket – ahol a mesterséges intelligencia enyhíti a terheket, így a szeretetre, a kreativitásra és a tanítványságra összpontosíthatunk. Ez nem a haladás megállításáról szól, hanem Krisztus virágzási víziója felé irányítja azt. Az igazi innováció nem teszi elavulttá az embereket – segít jobban tükrözni Istent, aki feltalálta a kvantumfizikát, a korallzátonyokat és az emberi tudatot. Nem az a feladatunk, hogy féljünk a technológiától, hanem hogy bölcsen elsajátítsuk azt, biztosítva, hogy minden algoritmus és robot azt a szent célt szolgálja, hogy ápolja az életet, erősítse a családokat és dicsőítse azt, aki örökkévalóságra teremtett minket.

2025.02.24.

Andrew Torba

Gab News